NOVEMBERI ASZTROLÓGIAI ELŐREJELZÉS:
VÍZ, VÍZ, korrektség, mozgás, tanulás, fejlődés, őszinteség, érzések, kényelem, elmélyült tevékenységek, önismeret, blokkok feloldása, érzelmi stabilitás megtartása, önmagadért való kiállás, hatékony kommunikáció igénye, egyensúly, időbeosztás, érkező és távozó dolgok, Égi Védelem…
2022 november 7- én kezdődik el Jin fém – DISZNÓ hónapja, amely december 6-ig tart. Jelenleg a TIGRIS évében járunk, amelynek egyik legjelentőssebb hónapja épp a mostani.
Az idei év elemzését ebben a videóban láthatod.
Egyéni írásos Elemzést pedig itt kérhetsz: https://szammisztika-boldogan.hu/szemelyes-mini-elemzes-vasarlas/
Az ÉRZELMEK és az erőteljes VÍZ elem megjelenése mellett a tanulás, fejlődés és a növekedés jellemzi ezeket a heteket. Felelősségteljesek és kreatívak vagyunk, szókimondóak és őszinték. Elkötelezettségünk és egyenességünk mellett azonban figyeljünk arra is, hogy gondolatainkat és elképzeléseinket ne a makacsság uralja.
Munkád és családod területén bátran csillogtasd meg tudásodat és tehetségedet, mutasd meg, hogy miben vagy különleges. 🙂
Törekedjünk a múltból hozott értékeink megtartása mellett tovább fejlődni, kreativitásunkat megélni, illetve támaszt és segítséget nyújtani a környezetünkben élőknek és a rászorulóknak.
Ezt azonban csak akkor tudjuk eredményesen megtenni, ha mi magunk is megtartjuk érzelmi-lelki és mentális stabilitásunkat. Mert soha nem az a baj, hogy kizökkenünk vagy hibázunk, hanem inkább az, ha sokáig beleragadunk egy-egy negatív gondolati-érzelmi mintába. Legyünk haragosak, ha kell, de 5-10 percen belül nyugodjunk meg. Érezhetünk bármit, nem kell tökéletesnek lennünk, de minnél hamarabb térjünk vissza a szeretet és a harmónia állapotába. Ez most különösen fontos, mert hajlamosabbak lehetünk a 2022-es év disznó hónapjában a leki ingadozásokra, amikor “erőteljesen történik” vagy épp erősen érzékelhetően “nem történik” semmi.
Mondd magadban: Szívemet eltölti az isteni szeretet. És…
Figyeld a légzésedet: “belélegzem, kilélegzem” , ne irányitsd, csak figyeld pár percig. 🙂 Ezáltal lelassul a légzés és megnyugszol. 🙂
Magas szinten úgy élheted meg ezt az intenzív időszakot, hogy segítesz a másik embernek abban, hogy előjöjjenek a mélyre zárt sérelmei, ezáltal a jelenben feloldódjon és megoldódjon az. Illetve amikor Benned oldódik és felismerődik valami, akkor az a nagy egészre is jótékonyan hat.
Előtérbe kerül az önismeret, a tanulás, a belső lelki világunk és az elmélyült tevékenységek. Érdemes figyelnünk a határidők betartására és arra is, hogy ne szervezzük túl az életünket. Annyi programot és feladatot iktassunk be, amellyel (lelkesen) elbírunk.
HATÉKONYAN, MEGFLELŐEN KOMMUNIKÁLJ. Az idei év és a november egyik kulcs feladata az, hogy vizsgáld felül a kapcsolataidat és ne maradj olyan helyzetbe, ami neked nem előnyös. Nem kell elemenekülnöd, de képviseld az érdekeidet és beszélj arról, hogy mit nem szeretnél, illetve mit szeretnél. Ne hagyd sodródni magad. Vedd észre, hogy ki az események elindítója, merre haladsz, mi történik most és figyelj mindig arra is, hogy Te MIT SZERETNÉL IGAZÁN? MI JÓ NEKED? HOGYAN JÓ? Higgy Önmagadba.
Új dolgok és új lehetőségek érkeznek most az életünkbe, amelynek hatására megszűnnek régiek. Nem feltétlen tárgyak, helyek vagy emberek. Lehet, hogy épp olyan viselkedési – elakadási mintáktól sikerül megszabadulnunk, amelyek már nem szolgálják senkinek sem az érdekét és a jól-létét.
” Meg kell tanulnod életenergiához jutni és megteremteni a boldogságot! “ 🙂
Lehet, hogy épp most találkozol egy olyan karizmatikus vezetővel, akiből olyan erő és szeretet sugárzik, hogy azt érzed, szívesen vagy a társaságában, jó a közelében lenni.
Különös, csodás segítségekben is részed lehet. Tudd és érezd, hogy ezekben a hetekben Extra Égi Védelem alatt állsz. És a problémás helyzetek szerencsés megoldására számíthatsz. Azonban vannak az életednek olyan területei, amelyekhez főként TE kellesz és a tudatosságod. 🙂
Csodás felismeréseket kívánok és bölcs bátorságot – egészségben, szeretetben, boldogságban! 🙂
Szeretettel: Vasadi Tímea (asztrológus)