ELŐREJELZÉS DECEMBERRE: 2021 december 6-án, este lépünk be a JANG FÉM – PATKÁNY hónap időszakába.

Nézzük meg, hogy mire érdemes figyelnünk 2022 január 5-ig:

PÉNZÜGYEK – BIZALOM – SZABÁLYOK – ELSZÁNTSÁG- SZÓKIMONDÁS- NEMES ÜGYEK ISMÉTLŐDÉS – RÖVID TÁVÚ HATÁSOK – ÉRZELMEK – LÉTEZÉS CSODÁI

Szókimondás, becsületesség és fáradhatatlanság jellemzi ezeket a heteket. A törvény és a szabályok újra előtérbe kerülnek. Az erkölcs és az igazság képviselete, betartása és alkalmazása hangsúlyos szerepet kap fizikai életünkben és szellemi szinteken is.

Érdekesség az is, hogy a Jang Fém -Patkány minőségű 2020-as esztendő – amikor a vírus és ennek hatásai erőteljesen megjelentek világunkban – most újra visszaköszön ezekben a hetekben. Miképp? Hogyan? Ezt megfigyeljük….

Valamelyest újra éljük a 2020-as év történéseit, de rövidebb ideig és kicsit máshogy.

A szabályozások megint fókuszban és ezek betartása is, azonban az „emberek”, „családok”, „barátok” „csoportok” is láthatóak a hónap induló pillanatában, ezért remélem, hogy lesz lehetőség együtt ünnepelni és szeretetben együtt lenni.

Viták-súrlódások-nézeteltérések előfordulhatnak és bizonyos ügyekben úgy érezhetjük, hogy magunkra maradtunk, de AZONNAL JUSSON ESZÜNKBE, HOGY MOST MI VAGYUNK FELRUHÁZVA OLYAN ERŐKKEL ÉS ENERGIÁKKAL, HOGY EGYEDÜL IS KÖNNYEN BOLDOGULUNK.

Boldog Karácsonyt! 🙂

A mozgás – utazás energiája, az empátiánk és a megérzéseink is segítenek bennünket. BÁR ARRA IS FEL KELl KÉSZÜLNÜNK, HOGY NEM MINDEN A TERVEINK SZERINT ALAKUL. AZONBAN BÍZNUNK KELL MINDVÉGIG, MERT ÉRKEZNEK A CSODÁS MEGOLDÁSOK IS!! 😊

Fókuszban a PÉNZÜGYEK és a KAPCSOLATOK KIALAKÍTÁSA. Családcentrikusok vagyunk ezekben a hetekben és jó üzleti érzékkel rendelkezünk.

„A bizalom mély megértése annak, hogy csak rész vagy, egyetlen hangjegy egy nagy szimfóniában, csak egy kis hullám az óceánban. A bizalom azt jelenti, hogy követni kell a teljességet, a teljességgel kell áramolnod, hogy összhangban kell lenned vele. A bizalom azt jelenti: nem ellenségként vagyok itt, nem harcolni vagyok itt. Azért vagyok itt, hogy élvezzem a lehetősséget, ami megadatott, azért vagyok itt, hogy hálás legyek, és ünnepeljek.” Osho

A képhez tartozó alt jellemző üres; karacsonyi-gondolatok-idezetek-919x1024.jpg a fájlnév
DECEMBERI ELŐREJLEZÉS

EMBER FELETTI KÉPESSÉGEINK mutatkoznak most meg és ÉRZELMEINKET is megélhetjük eben az időszakban.

Könnyen lehet, hogy elismerésben részesülsz és előrelépésre számíthatsz a karrieredben vagy párkapcsolatodban, esetleg terveid területén. 😊

Pár jótanács 2022 január 5-ig:

– Fontos lesz ezekben a hetekben a fókuszálás és az összpontosítás, különben szétszóródik a figyelmünk.

– Kerüljük a csatározásokat é shelyette használjuk nemes ügyek érdekében vakmerőségünket és bátorságunkat .

– Érdeklődésünk sokrétű ezekben a hetekben, de nem lesz minden túl tartós! Így tervezzünk.

Kicsit engedd el magad, bízz az Univerzumban és hagyd magad vezetni! Engedd el az elképzeléseidet, engedd el a problémáidat és fogadd be a megoldásokat és a csodákat! 🙂

Sok-sok szeretettel kívánok Nektek békés, boldog, vidám és szeretettel teli decemberi napokat és csodás, kellemes ünnepeket! 🙂

Szeretettel: Vasadi Tímea

***************************************************************************************

Neked van már 2022-es Boldogság Falinaptárad? 

MEGRENDELEM.

Több, mint NAPTÁR!  Van benne HARMÓNIA * CSALÁD *SZERELEM* MONDÓKA * ÉLETÖRÖM * SZERETET * MOSOLY* MONDÓKA

2022-es Falinaptár * Családbarát* gyermekbarát * Boldogság - TÖBB, MINT NAPTÁR! :) 2022
2022-es NAPTÁR (A4-es Boldogság Falinaptár)

Szeretnél egy személyre szóló, írásos kínai asztrológia elemzést? Amely tartalmazza a leszületésed pillanatában hozott legfontosabb energiákat és feladatokat? + Ebben az Elemzésben röviden leírom Neked a 2022-es év, Rád vonatkozó legfontosabb energiáit is.

+ AJÁNDÉKOT is kapsz! 

KÉREM AZ ELEMZÉSEMET ÉS A 2022-es ÉVRE SZÓLÓ LEFONTOSABB CSILLAG-ÜZENETEIMET, AZ AJÁNDÉKKAL EGYÜTT.

Ára: 5.000,- Ft
A személyre szóló elemzésed és a 2022-re szóló csillagüzeneted 1-3 napon belül érkezik az e-mail fiókodba, az ajándékkal együtt. (A megrendeléstől és az átutalástól számítva.)

MOST KÉREM!