Tanmesék Márciusra

 

Tea


Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.

Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:
– Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni.

A fogadó neve

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását:  a szállás kényelmes volt,  a kiszolgálás szívélyes,  és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.
– Az lehetetlen – mondta a fogadós. – Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.
– Nem – állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva Öt Harangnak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.
– Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?
– Csak próbáld ki, és meglátod – mosolygott a bölcs.

Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és  ott maradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit korábban mindhiába keresett…

…Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.

 

A másik oldal

Egy nap egy fiatal buddhista épp hazafelé tartott, amikor elérkezett egy széles folyó partjához. Tanácstalanul bámulta a lomhán hömpölygő hatalmas folyót, és órákon át azon töprengett, hogyan lehetne átjutni egy ilyen széles akadályon. Már épp feladni készült a szándékát, hogy folytatja az útját hazafelé, amikor meglátott egy neves tanítót a folyó túlpartján. A fiatal buddhista átkiált a tanítónak:
–  Ó bölcsek bölcse, meg tudnád mondani, hogyan juthatnék át e folyó túlsó partjára?
A tanító eltűnődik egy pillanatra, végignéz a folyón, és visszakiált:
– De fiam, hát épp ott vagy.