Júniusi Tanmese

Két magzat beszélget….

 

két magzat beszélget

– Te hiszel a születés utáni életben? – kérdezi az egyik.
– Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket –
válaszolja a másik.
– Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is,
hogyan nézne ki?
– Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt.
Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.
– Hát ez ostobaság! – vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és
eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami
biztosítja a táplálékot… de mondok még valamit: a születés utáni
életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan
rövid!


tanmese– De, de… valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit
másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
– De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel
az élet egyszerűen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy
nagy sötét tortúra!
– Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és ő nagyon vigyáz majd ránk! – válaszolja reményteljesen.
– Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?
– Hát… mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk,
és neki köszönhetően létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.
– Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát
nyilvánvaló, hogy nincs is!
-Néha – mondja elmerengve a másik – amikor csendben vagyunk,
hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja
világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem – teszi hozzá -, hogy az
igazi élet még csak ezután vár ránk!