Előrejelzés JÚNIUSRA

A szenvedélyes LÓ hónap spirituális
és gyakorlati üzenetei:

Irány a vízpart! 😊
és….

PEZSGÉS-SZERELEM-VIDÁMSÁG-
ROMANTIKA-ÉLVEZETEK,
DE LEHETŐLEG FIGYELJÜNK A MÉRTÉKRE!!!
 

            A kínai asztrológia legfontosabb üzenetei JÚNIUSBAN:
Elsősorban készüljünk fel váratlan helyzetekre.
Hogyan lehet erre felkészülni?

Például úgy, hogy óvatosabbak és körültekintőbbek vagyunk, ugyanakkor lazábban kezeljük a helyzeteket. Mert ebből az írásból már tudjuk, hogy nem minden alakul az eredeti terveink szerint. Fontos lesz az önuralom is, hogy hirtelen felindulásból ne kövessünk el olyan cselekedeteket, amelyeket később megbántatunk. Ha ezekre odafigyelünk és naponta törekszünk arra, hogy harmóniával töltsük fel a belső minőségünket, akkor semmi probléma nem lesz, hiszen a környezetünkben és a világunkban is visszaköszön a saját belső harmóniánk. Ha viszont nem a békét és a harmóniát erősítjük magunkban, akkor nem ez fog visszaköszönni…….. ÉBERSÉG!!!

Hogyan lehet a belső harmóniát megteremteni?

Kellemes társasággal, meditációval, jógával, pozitív megerősítésekkel, relaxációval, sporttal, önismereti tanulmányokkal, reikivel, angyalokkal és minden olyan tevékenységgel, amit szeretsz és amitől úgy érzed, hogy FEL-töltődsz és megnyugszol: ez lehet főzés, tánc, kabaré, zene, illetve bármilyen művészet. A lényeg a rendszeresség és a tudatosság.

Tudatosan emeld a saját rezgésszintedet
(pl: a Szerencsés Sorsfordulat Munkafüzet 21 napos gyakorlatával. KATT IDE),
mert akkor a világban is ezt tapasztalod meg. Ez ebben a hónapban nagyon fontos üzenet!

********

 Hosszú távú, fontos döntéseket
lehetőleg ne ebben az időszakban hozzál!

Miért?

Azért, mert most nagyon könnyen belelkesedsz és sok minden érdekelhet egyszerre. Próbáld ki nyugodtan azokat a dolgokat, amelyek érdekelnek, de tudd azt is, hogy nem minden elképzelésed és ötleted szól hosszú távra.

A pénzügyek fontos szerepet játszanak júniusban

Most aztán meg tudjuk valósítani pénzügyi terveinket. Lelkesek vagyunk és tetterősek. Érdemes megtalálni a lehetőségeket és élni is vele.

Intuíciód nagyon erősen súg neked ebben a hónapban. Pontosan tudod, hogy mit kell tenned és azt is, hogy mit nem kell. Hallgass a megérzéseidre.

 A LÓ HÓNAP POZITÍV ENERGIÁI

Általánosságban elmondható az is, hogy jókedvűek és szenvedélyesek vagyunk a Jin tűz- LÓ hónapjában. Könnyen ismerkedünk, szívesen beszélgetünk és új kapcsolatokat alakítunk ki. Akár mély, LELKI kapcsolódások is létrejöhetnek. Segítőkészek vagyunk és mi is számíthatunk segítségre a hónap folyamán. Sokaknak a életük párja segít majd, míg lesznek olyanok is, akikhez a nagyvilágon keresztül érkezik a segítség. Rengeteg ismerkedési lehetőség vár ránk és új szerelmi szálak, románcok is könnyen kialakulnak. Akik pedig már családosok, azok szívesen lesznek szeretteikkel ezekben a hetekben, még akkor is, ha nem mindig marad elegendő szabadidő. Azonban itt a nyár, a meleg és a nyaralás ideje. Hűsölésre, FEL-töltődésre, megújulásra és szeretetteli együttlétekre FEL! 😊

Élvezetes és vidám, szerelmes hónapot kívánok mindenkinek
és csodás nyaralásokat! 😊

Ha nem a Hírlevélből értesültél a fentiekről, akkor ITT FELIRATKOZHATSZ A HAVI ELŐREJELZÉSEKRE. KATT IDE.

Szeretettel: Vasadi Tímea
kínai asztrológus
szammisztika-boldogan.hu
vasadi.timea@freemail.hu
FACEBOOK OLDAL

Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg másokkal is, vagy lájkold. Köszönöm. :)

Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg másokkal is, vagy lájkold. Köszönöm. :)