KÍNAI ASZTROLÓGIA Előrejelzés kategóriaarchívum

Augusztusi Előrejelzés

2022-ben augusztus 7-én, 14:30-kor kezdődik el budapesti idő szerint a MAJOM hónapja, amely szeptember 6-ig tart.

Már önmagában harcias és erőteljes, kemény, kitartó energiákat képvisel a Majom. Ilyenkor alacsony szinten, keményen vagdalkozunk egymással és a harciasságunk kerülhet előtérbe. Magas szinten azonban inkább az erkölcsösség és a gyengék védelemzése vagy a barátokért, munkatársakért való kiállás mutatkozik meg a jellemünkben. Idén ez a majom egy jang föld majom energiaként jelenik meg, amely dupla szembenállást mutat a 2022-es év tigris energiájával. Mit jelent ez?

Főszerepbe kerülnek az igazság és a becsületesség kérdéskörei. Általánosan az is jellemző, hogy most könnyebben tudunk bizonyos dolgokon változtatni, könnyebben, mint máskor. Ugyanakkor azt is érezhetjük, hogy nehézségekbe ütközünk, nem megy minden a leggördülékenyebben. Igyekezzünk SZABÁLYOSAN-TÖRVÉNYESEN-IGAZSÁGOSAN megoldani az életünkben felmerülő helyzeteket, mert most így tudunk előre haladni. IGAZI ÁTALAKÍTÓ ENERGIÁK ÉRKEZNEK AZ ÉLETÜNKBE.

Stabilitásra törekszünk és az IGAZSÁGÉRZETÜNK is felerősödik. Szívesen utazunk, kirándulunk és rengeteg tervünk van, amelyet szeretnénk kifejezni és megmutatni.

Ha türelmetlen vagy mindig elrontod az örömödet. Ha valamit szeretnél, legyen öröm a várakozás is. Semmi sem történik előbb, mint ahogy eljön az ideje.” Osho

Hajlamosak lehetünk ezekben a hetekben hirtelen ragálni mindenre, ráadásul felnagyított érzékeléssel….

Ezért a Csillagüzenetek alapján érdemes azt is megnéznünk, hogy reálisan látjuk -e gondokat vagy esetleg a problémáink nagyobbnak tűnnek a valóságosanál???

Figyelj oda testi-lelki-szellemi egészségedre és tedd meg ezzel kapcsolatban azokat a lépéseket, vagy azt az egy következő lépést, amelyet érzel legbelül:

2022 augusztusban mi vár ránk?

Egészségesebb étkezés, kevesebb vacsora, kevesebb kávé….több jóga, több mozgás, az élet szép pillanatinak észrevétele, hála….. kinek-kinek mi…. Ne engedd, hogy lehúzzanak a rossz gondalotok-félelmek-agyalások, helyettünk összpontosíts a megoldásokra és használd azokat az eszközöket, amelyek a kezedben vannak: meditáció, relax zene, áldás, ima, örömök észrevétele, szeretet érzése, bizalom az életedben és abban, hogy minden megoldódik és minden előrevisz és hála azért, hogy MOST, ebben a pillanban , mennyi mindened megvan, amiért valóban hálás lehetsz. Köztudott, hogy az ÉRZÉSEINKKEL is teremtünk. Amikor a szíved csordultig van szeretettel és hálával, akkor ilyen rezgéseket fogsz bevonzani , sőt még a gyógyulási folyamatok is azonnal elkezdődnek és a megoldások is megtalálnak….. hála *** bizalom *** szeretet *** egészség *** béke *** köszönöm ***

Szintén rezgés szint emelő lehet egy egyszerű szívbéli ima, egy szeretted vagy családod/városod/országod boldogságáért.

ÉRZELMEK, FILOZÓFIA, MOZGÁS, KÖLTÖZÉS, UTAZÁS

Ennek az időszaknak a másik fő üzenete az, hogy NE VÁRJ MÁSOKRA. CSINÁLD MEG, AMIT ELTERVEZTÉL.

A Jang Föld – Majom hónapban erőteljesek a TŰZ és VÍZ energiák is.

Nagyon sok ÚJ lehetőség, ÚJ kapcsolódás jön most az életünkbe. Könnyeben tanulunk, fejlődünk és jobban ráláthatunk a megoldásokra is. Nagyon nagy ellenállóképességünk van és kitartóak, szívósak vagyunk. Kedvező időszak van most a nyelvtanuláshoz és a spirituális- asztrológia érdeklődésünk is kinyíllik. 🙂

Legyenek boldog augusztusi napjaid és gyönyörű élményeid- csodás felismeréseid! 🙂

Szeretettel: Vasadi Tímea (asztrológus)

Érkezik a Jin Tűz – KECSKE hónapja!

Nézzük meg, hogy mit üzennek nekünk a csillagok 2022 július 7 és augusztus 6 között?

…váratlanság, sziporkázás, csillogás, szereplés, divat, szépség, nyár, pihenés, élmények, spiritualitás, iránymutatás, elfogadás, alkotás, lelki kapcsolatok, egységélmény…

Szeretem lelkednek Magas röpülését, Szeretem szivednek Tengerszem-mélységét, Szeretlek, ha örülsz És ha búbánat bánt, Szeretem mosolyod S könnyeid egyaránt. Petőfi Sándor

A hónapot a hatni tudás energiája és a segítség hatja át. Most akkor érkezik az életünkbe segítség, ha kérjük azt és mi is szívesen segítünk az embereknek, ha megkérnek rá. Fontos azonban, hogy a “SEGÍTŐK” is töltekezzenek, pihenjenek, hogy legyen miből adniuk.

Iránymutatásban és útmutatásban részesülhetünk, ha erre van szükségünk. Arra azért figyeljünk, hogy ne misztifikáljuk túl a dolgokat és a “jeleket”. Vegyük észre őket, esetleg hagyjuk, hogy megerősítsenek egy-egy döntésünkben , de ez mellett a józan eszünkre is hallgassunk. A spirituális tudásod akkor bontakozik ki, amikor használod a mindennapjaidban. Most ennek is itt van az ideje. 🙂

asztrológiai elemzés

A változékonyság és a hirtelenség is jellemző lesz ezekre a hetekre. Jó lenne, ha nem rágódnánk feleslegesen és nem gondolnánk túl a dolgokat és az is jó lenne, ha nem gyűjtögetnénk a sérelmeinket, mert így elkerülhetjük a váratlan kirobbanásokat.

Hogyan tegyük ezt? Vagy hogyan ne tegyük, amit nem kéne?

VEGYÜK ÉSZRE, amikor épp történik és így fokozatosan egyre jobban uralkodhatunk a gondolatainkon és érzelmeinken és reakcióinkon. Ezáltal az események alakulását is jó irányba befolyásolhatjuk, hiszen nem teszünk meggondolatlanul olyan dolgokat, amelyeknek hatását nem szeretnénk a jövőben. A legjobb az lenne, ha EGYSZERŰEN CSAK ELLAZULNÁNK és békén hagynánk a dolgokat. Miközben tesszük amit érzünk, hogy tegyünk. 🙂

Ha igazán hiszel valamiben és szeretnéd, akkor indulj el és ne állj meg félúton. Ha tényleg fontos számodra, akkor állj készen a befogadására vagy a megvalósulására. Bízz az életben. Bízz a létezésben.

Lehetőségünk lesz most arra is, hogy alkothassunk vagy elvonuljunk egy kicsit a világtól és előtérbe kerülnek LELKI KAPCSOLATAINK. Mély szeretet és összekapcsolódás + egységélmény, ami nem feltétlen fizikai síkon érezhető.

A szeretet pedig nem más, mint a lélek lélegzete. Osho

Sosem hittem volna, hogy egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak nevezhetek. De megtaláltalak. Olyan ez, mint amikor az ember rájön, hogy mégis léteznek csodák, és az álmok mégis valóra válnak. Casey Wilson

Lelki társ az, akivel legnagyobb örömünket és legbenső félelmeinket is megoszthatjuk, akinek legsúlyosabb bűneinket és javíthatatlan hibáinkat is bevallhatjuk, aki által legnagyobb reményeinket és talán megfogalmazhatatlan álmainkat is tisztázhatjuk. Edward Sellener

Az elemzés elején írt impulzív-heves-tüzes-váratlan erők mellett itt vannak velünk az intuitív és elfogadó energiák is. Amelyek által könnyebben megértjük és támogatjuk egymást. Előtérben a család, a gondoskodás és a lelki kapcsolatok. Miközben saját személyes terünkben is szívesen tanulunk, alkotunk vagy épp pihenünk, meditálunk, összefonódunk….

Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned, mi a helyes és mi a helytelen. Osho

Most nem baj, ha nem minden tökéletes. Élvezd az életet. Csodás pihenést kívánok és azt, hogy legyenek gyönyörű, szeretetteljes nyári napjaid! 🙂 Szeretettel: Vasadi Tímea (asztrológus)

ITT kérhetsz írásos személyre szóló elemzést.

————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————–