uriel összes bejegyzése

2023 -ban mi várható?

Előrejelzés a Jin Víz – NYÚL évére:

2023 a Jin Víz – NYÚL éve és 7-es év

A nyugati számmisztika szerint 2023.01.01-jén elkezdjük a 7-es évet, amely a megérzésekről szól, a tanulásról, a tapasztalásokról és az Útkeresésről.

A keleti tanok szerint pedig 2023. február 4-én kezdődik el a Szoláris Kínai Új Év, amely 2024 február 3-ig tart.

AZ ÉV LEGKIEMELTEBB HÓNAPJAI: MÁRCIUS-MÁJUS-JÚNIUS-SZEPTEMBER

Változékony, ugyanakkor csodás lehetőségekkel kecsegtető év elé nézünk, ahol a fejlődés, a tanulás, az előadóművészet és a GYEREKEK kapják a főszerepet.

2023: alkotások, kreatív ötletek

Nagyon érdekes a 2023-as NYÚL ÉV induló pillanatának a képlete, amelyből egyből látható, hogy a munkánk/családunk területe megegyezik ebben az évben a gyermek/hivatás területével. Ez rengeteg mindent jelenthet, attól függően, hogy ki-ki milyen élethelyzetben éli ezt meg éppen. Az én olvasatomban ez az Egyező Csillagállás azt mutatja, hogy egyre több ember találja meg azt a munkát, amely az ő küldetése és egyre inkább úgy alakulnak a körülményeink, hogy végre azzal foglalkozzunk, amely Életfeladattal leszülettünk erre a Földre.

Ez a váltás ritkán történik önszántunkból, előre eltervezett projektekkel. Sokkal inkább jellemző, hogy valamilyen látszólagos nehézség által kerülünk a “pályánkra”. Ebben az évben tehát az EGYIK FŐ FELADATUNK MUNKÁNKHOZ/CSALÁDUNKHOZ ÉS A HIVATÁSUNKHOZ/GYERMEKEINKHEZ KAPCSOLÓDIK. És Életfeladatunk megtalálása kap központi szerepet.

2023-ban az alkotásé és a GYEREKEKÉ a főszerep

Lesznek olyanok is közöttünk, akik nem szívesen váltogatják most a munkahelyüket, sőt akár egész életüket is a jelenlegi szakmájukban szeretnék ledolgozni. Azonban ebben az esteben is fontos, hogy legyen fejlődési lehetőség, némi önállóság és megélhető legyen a kreativitás is.

*** SZABADSÁG *** SZERELEM *** TAPASZTALATOK *** KALANDOK*** FÓKUSZBAN A SZEXUALITÁS, AZ ALKOTÓI SZABDSÁG, A FEJLŐDÉS, A NŐIESSÉG, A TANULÁS ÉS A KREATIVITÁS. 🙂

CÉLKÖVETÉS, lelkesedés, ötletek, kreativitás, intuitív megérzések és változékonyság jellemez most minket. Lesznek olyan életterületek, ahol diplomatikusan és rugalmasan oldjuk meg a feladatainkat, ugyanakkor életünk más területén szókimondás, őszinteség és makacsság jellemző ránk.

2023: csapatmunka, fejlődés, tanulás, szabadság, intuíció

MÁSIK FŐ FELADTUNK 2023-ban: a múltból hozott értékek megtartása mellett tovább fejlődni, a kreativitásunkat megélni, illetve támaszt és segítséget nyújtani a környezetünkben élőknek és a rászorulóknak.

Alacsony szinten a fentiek indokolatlan rivalizálásban, versengésben, féltékenységben vagy túlzott birtoklási vágyban nyilvánulhatnak meg.

Magas szinten pedig nagyon jól tudunk együttműködni másokkal, ezért munkánkban érdemes csapatban, vagy hasonló emberekkel dolgoznunk.

EBBEN AZ ÉVBEN A SIKER EGYIK KULCSA AZ, HA MEGTANULUNK BÍZNI A MEGÉRZÉSEINKBEN ÉS AZ, HA FIGYELMÜNKET SIKERÜL 1 FŐ CÉLUNK FELÉ FÓKUSZÁLNUNK, a közben megjelenő sok-sok másik elképzelésünk mellett.

2023: gyerekek, fejlődés, tanulás, kreatív csoport munka

A jövőkép feladat nélkül csak álom. A feladat jövőkép nélkül kényszermunka. A jövőkép és a feladat a világ reménysége.” (Felirat egy templom faláról, Sussex, Anglia, kb. 1730)

2023-BAN ELŐTÉRBE KERÜLNEK A SZABADSÁG KÉRDÉSKÖREI, A KOMMUNIKÁCIÓ, A KALANDOK ÉS A SZEREPLÉSI KÉPESSÉGEK.

2023: előadóművészet, szereplés

Most szívesen mutatjuk meg magunkat a világnak. Előtérbe kerül az önmegvalósítás és a bennünk lévő tehetségek. Bátran szót emelünk véleményünk mellett és vállalkozó szelleműek vagyunk. Lelkesedés és energikusság hatja át a napjainkat.

Fokozottan figyelnünk kell azonban a kommunikációra és az ígéreteinkre! A másik felet is igyekezzünk meghallgatni és lehetőleg ne meggondolatlanul reagáljunk, inkább megfontoltan. Ez nem biztos , hogy egyből sikerül, de lehet gyakorolni. 🙂 Ezen felül a TISZTA, VILÁGOS FOGALMAZÁS is fontossá válik, a betartott ígéretekkel egyetemben! 🙂 KOZMIKUS KARMIKUS CSILLAGHATÁSAINK 2023-ban MINDEZT ERŐTELJESEN KÍVÁNJÁK NEKÜNK MEGTANÍTANI!

Mert 2023-ban a Karma Csillaga nagyon erős hatású, ezért minden, amit kibocsátunk magunkból, nagyon gyorsan tér vissza hozzánk: gondolat, szó, tett, érzés, szándék. A múltra már nincs ráhatásunk, azon nem tudunk változtatni. Azonban a jelenből alakul a jövő, ezért jó, ha tudatosak tudunk lenni egyre inkább arra, hogy mi történik most. És nem kell tökéletesnek sem lennünk, azonban az élet most gyorsan visszajelez, hogy jó -e az irány. 🙂 Szívből, szívesen, örömmel, szeretettel, lelkesen, alkotóan, tudatosan tudjuk -e élni a napjainkat, úgy, hogy közben nekünk is és környezetünknek is a lehető legjobb legyen?! Az ÖNSZERETET is nagyon fontos. Könnyű feladat mindez? Nem. De egyre jobbak és ügyesebbek vagyunk ebben is. 🙂

2023: szabadság, alkotás, intuíció

Érdemes elgondolkodnunk egy kicsit a SZABADSÁG témakörén, ami 2023-ban, időről-időre előtérbe kerül:

A szabadság neked mit jelent?

Jól használod fel szabadságodat?

Tudsz -e mit kezdeni a szabadságoddal?

Hogyan lehetsz úgy szabad, hogy közben ne árts magadnak és másoknak sem?

2023: szabadság, kalandok, életút, gyerekek, kommunikáció, előadók, kreatív

EGÉSZSÉGÜNKET TARTSUK KÉZBEN ISMERJÜK FEL VÉGRE, HOGY EGÉSZSÉGÜNK A MI KEZÜNKBEN VAN. Legyenek olyan szokásaink, amelyek táplálják a testünket, lelkünket, szellemünket. Próbáljuk meg 1-gyel jobban szolgálni egészségünket , mint eddig.

Pl: Ha zsíros kenyeret reggeliztem eddig, akkor mi lehetne ennél 1-gyel egészségesebb? Mondjuk eszek mellé paprikát vagy savanyú káposztát, esetleg salátát eszem, egy kis zsírral vagy avokádóval megkent pirítóssal vagy puffasztott rizzsel.

🙂

2023-ban a nagy tanítások mellett átélhetjük a földön túli szeretet állapotát is.

Ebben a szent pillanatban JÓL vagy? 😊

És ha bármi problémánk adódik, akkor ne egyből a legrosszabb forgatókönyvet írjuk meg előre, hanem üljünk le pár percre, csendesedjünk el és kérdezzük meg magunktól, hogy ez miért van? Jön majd rá a válasz egyből és a megértés is. Aztán a megnyugvás. Ezt követően pedig jöhet a változtatás, hogy az eredmény is más legyen. ** TERMÉSZETESEN TOVÁBBRA IS BESZÉLJ ORVOSODDAL, HA SZÜKSÉGES. **

Egy 10 perces GYÓGYÍTÓ MEDITÁCIÓ is csodákat tehet és a HÁLA, SZERETET rezgése is. Azonban a félelem, a harag és a bűntudat mind-mind lejjebb viszik a rezgésünket és ezáltal alakulnak ki betegségeink. Tégy meg mindent, ami tőled telik és ismerd fel, hogy az életed a Te kezedben van.

Légy tudatos. Csípd fülön magad, a gondolataidat. Állítsd meg a nem kívánt gondolatmenetedet. A meditáció sokat segít, hiszen megedzi az elmét, a figyelmet és ezáltal a cselekedeteinket, a szokásainkat, a viselkedésünket és az egész életünket. 🙂

Ebben a szent pillanatban JÓL vagy? 😊

Kívánom, hogy boldogan éljük meg a 2023-as év csodálatos, szeretetteljes pillanatait, mert ebből is sok vár ránk. És ismerjük fel valódi küldetésünket, hogy lelkesen és örömmel haladva, bátran és szabdon éljük meg, teljesítsük be Életfeladatunkat. Miközben figyelünk az egészségünkre, családunkra és embertársainkra is.

Szeretettel: Vasadi Tímea

ÚJDONSÁG! 🙂 10 alkalmas ( 7 hetes) Online Tanfolyam indul. E-mailben jelentkezhettek rá ezen a címen: vasadi.timea@freemail.hu

A 10 alkalmas Online Tanfolyam ára: 37.000,- Ft

Főbb témák: atlantiszi számmisztika, kínai asztrológia, számmisztika alapok, boldog jövőd megteremtése a JELEN pillanat boldogságának megélése után. Érzelmeid – gondolataid uralása. Folyamatos inspirációk, gyakorlatok és IDŐZÍTÉS egy fontos eseményhez az életedben, egyénileg. 🙂

Atlantiszi számmisztika és boldogság Onlin Tanfolyam, 7 hetes

Ha készen állsz és úgy érzed, hogy itt a helyed, akkor írj nekem bátran: vasadi.timea@freemail.hu

🙂 vagy/és írásos elemzést szeretnél?

2023:

2023 tavasz: 10 alkalmas Online Tanfolyam. Főbb témák: Születési neved és születési dátumod üzenete számmisztikával, kínai asztrológiával, atlantiszi számmisztikával. Boldog jövőd megteremtése a JELEN pillanat boldogságának megélése után. Érzelmeid – gondolataid uralása. Lesznek meglepetés témák és igény szerint, 1 alkalmas egyéni beszélgetés (online). Itt jelentkezhetsz: vasadi.timea@freemail.hu

Decemberi Csillagüzenetek

Ebben a gyönyörű adventi időszakban, hajnalban, szépen átléptünk a Jang Víz -PATKÁNY hónapba, amely 2022 december 7-től 2023 január 5-ig tart.

advent

Magunk mögött hagytunk az elmúlt hónapban sok mindent: különböző élethelyzeteket vagy valamilyen szokást, életeseményt. Bízom benne, hogy csak a rossz szokásainktól köszöntünk el és elhatározásunk, elszántságunk kitart, jó szokásaink pedig megerősödnek, stabilizálódnak.

Tudtad , hogy egy boldogtalan, beteg embert “csak” a SZOKÁSAI különböztetnek meg egy boldog és egészséges embertől?! Ha jó irányba indultunk, akkor tartsunk ki, más esetekben pedig tervezhetünk az újévi megújulásunkkal kapcsolatban valamit. Netán MOST egy-egy jó szokás beiktatásával, lecserélésével is “újjá születhetünk.” 🙂

LELKESEK és felvillanyozottak leszünk ezekben a hetekben. Tele kiváncsisággal és tervekkel indulunk neki a decembernek. Tanuljunk, kisérletezzünk, próbálgassunk ki új dolgokat, ötleteljünk határok nélkül, de számoljunk azzal is, hogy a most felbukkanó lehetőségek nem biztos, hogy tartósak lesznek és hosszú távra szólnak.

decemberi csillagüzenetek

ŐSZINTESÉG és szókimondás is jellemző ránk a kreatív szárnyalás mellett. Hajt a tanulás vágya és a fejlődés. Rendíthetetlen hittel haladunk céljaink felé, bár kissé makacsan és olykor akaratosan. Azonban saját fejlődésünk és egyedi elképzeléseink mellett mindig a segítőkészség hajt és szeretteink oltalmazása.

Előtérben vannak most a társasági események, a rendezvények és a családi-baráti kapcsolatok. Ideális időszak a mostani különböző események, összejövetelek szervezésére, ahol együtt lehetnek az emberek. A sok VÍZ elem hatására a mozgásra is jobban késztetést érzünk, akár torna, vagy futás, vagy valamilyen sport, akár extrém sport tekintetében. Szívesen kirándulunk, utazunk, felfedezünk és fejben is örömmel tervezünk, elmélkedünk.

Fontossá válik a SZELLEMI SZABADSÁG és az AKARATUNK! Ha valamit a fejünkbe veszünk, akkor azt mindenáron meg kívánjuk valósítani. Rendben, de NYUGALOM! Fontos türelmesnek maradni, türelmet gyakorolni.

jövő idézet

Lesznek ebben az időszakban ÉRZELMI INGADOZÁSAINK is, ettől ne ijedjünk meg, éljük meg őket, engedjünk teret neki. De fontos, hogy uralni is tudjuk az érzelmeinket és mihamarabb találjunk vissza egyensúlyi állpotunkba. Különféle LÉGZÉS gyakorlatok is segíthetnek ebben. Bármit tanultál idáig, alkalmazd! Az Univerzum most felszólít erre: használd a spirituális tudásod vagy bármilyen hasznos tanulmányod! 🙂

A jövős-menős, tervezgetős létezésünk mellett LELKÜNK is jobban előtérbe kerül és figyelmünk olykor befelé indul. Fontossá válik az önismeret . Többet elmélkedünk most a világról, a létezésről és az ebben betöltött szerepünkről is.

asztrológia, karácsonyi idézet

Megélhetjük a CSODÁT ezekben a hetekben és éljük is meg! 🙂 Megélhetjük a feltétel nélküli, misztikus, varázslatos szeretetet is…éljük meg ezt is. Azonban ne legyenek irreális elvárásaink és túlzottan felmagasztalt álom-elképzeléseink a valóságról, mert akkor csalódhatunk. Nézzük reálisan, de nyitott szívvel és hálásan, örömmel, tisztán a világot, amely telis tele van varázslattal, szeretettel, vidámsággal és boldogsággal. Álljunk meg egy simogatásra, pihenjünk le kicsit, nézzünk egymás szemébe, hallgassuk meg egymást , játsszunk, nevessünk, figyeljünk – amikor csak tehetjük – mindennapi elfoglaltságaink és munkák mellett is.

Aztán nagyítsuk fel SZÍVÜNKBEN és elménkben ezeket a csodás közös perceket, örömteli élményeket és erre emlékezzünk. Ezeket emeljük ki egy-egy napból. Aztán hálatelt szívvel aludjunk el.

Fahéj és mézeskalács illatú, csillagszórós, boldog, vidám és áldott Ünnepeket kívánok! Egészségben, szeretetben, jól-létben. 🙂

Szeretettel: Vasadi Tímea

asztrológus